EURO-OKTAÉDER
Szakközépiskola
Az intézmény több mint egy évtizede
működik
Békéscsabán. A helyi munkaerőpiacok
igényeinek megfelelően
érettségi utáni OKJ szerinti felső
és középfokú szakképző
tanfolyamokat tart, és az Iskola jogosult az OKJ szakmai
vizsgák szervezésére is.
A szakmai programban kezdettől
fogva fő
iránynak számítottak azok a szakmák, amelyek esetében a
menedzsment ismeretek többé-kevésbé meghatározóak .
Az EURO-OKTAÉDER vezetői
pontosan ismerik a megye munkaerőpiaci
helyzetét, szükségleteit, nagy tapasztalattal rendelkeznek
képzési programok kialakításában, megszervezésében és
oktatói bázisuk segítségével ennek megvalósításában.
Az iskola célja a Békés megyében folyó üzleti, gazdasági,
informatikai és idegen nyelvi oktatás színvonalának
javítása; a térség munkaerőpiacára
magas szakmai követelményeknek eleget tenni tudó
munkaerő
biztosítása. www.euro-oktaeder.hu
Békés
Megyei Nők
Egyesülete
A megyei hatáskörben tevékenykedik 200
fős
létszámmal. Az Egyesületet hat tagszervezet alkotja,
amelyek hat településen működnek,
Békéscsabán, Csorváson, Dévaványán, Ecsegfalván, Szeghalmon
és Telekgerendáson.
Az Egyesület 1998-ban alakult független, társadalmi,
érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezet. Célja, azoknak a
törekvéseknek a támogatása, amelyek a család
jogintézményének a védelmét, a nők
társadalmi egyenjogúsításának az elősegítését,
a nők
fokozottabb közéleti szerepvállalását, a megyében
élő
nők
összefogását célozzák meg. Az Egyesület kiemelten
foglalkozik a nők
családi, közéleti, szakmai és új munkavállalási feltételeit
javító törekvések támogatásával.
Céljai eléréséhez az Egyesület megalakulása óta figyelemmel
követi a nők
helyzetét Békés megyében, naprakészen ismeri a problémákat,
szükségleteket. A szervezet pályázatok útján teremti meg az
anyagi feltételeket a célok eléréséhez, ilyen
lehetőség
volt a „Békés megyei nők
munkaerő-piaci
helyzetének javítása” elnevezésű
PHARE program, amelyben társpályázóként vett részt az
Egyesület. Segítséget nyújtott a mentori tevékenységben,
valamint a programban részt vevő
nők
sorsának alakulását vizsgáló tanulmány elkészítésében.
Az Egyesület regionális és országos szinten több civil
szervezettel tartja a kapcsolatot, emellett tagja a
Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetségének, a Békéscsabai
Kistérség Civil Egyeztető
Fórumának, valamint az országosan működő
nő
szervezeteket tömörítő
Magyar Női
Érdekérvényesítő
Szövetségnek, mely tagja az EWL-nek az Európai
Női
Lobbi Szervezetnek. Szorolap.pdf (132k)
Kopernikusz Innovációs
Egyesület
A Kopernikusz Innovációs Egyesület egy
non-profit szervezet, amely 2002-ben alakult. Az egyesület
célja, hogy elősegítse
a magyar kis- és középvállalatok fejlődését,
versenyképességük növekedését, valamint hogy a helyi
szervezetekkel együttműködve
szemináriumok, tréningek, konferenciák szervezésével
mozdítsa elő
az adott térség fejlődését.
Emellett segíti a vállalkozásokat és a helyhatóságokat a
Strukturális Alapok és más uniós programok, kezdeményezések
felhasználásában, kezelésében.
Fiatal kora ellenére az Egyesület referencialistája
jelentősnek
mondható. Rendszeresen vesz részt Európai Uniós (LEONARDO,
Phare, LIFE), olasz és hazai projektek megvalósításában,
menedzselésében, képzési programok és rendezvények
szervezésében. Évek óta szervez mikro- és kisvállalkozók
számára képzéseket, vállalkozói ismeretek, finanszírozási
lehetőségek
témakörökben. A közreműködésünkkel
megvalósult projektek a magyar kis- és középvállalkozások
versenyképességének növelését és a nemzetközi piacon való
megjelenésüket segítik elő.
Az egyesület tagjai olyan olasz és magyar szervezetek,
amelyek már hosszú évek óta működnek
a vállalkozások szolgálatában.
Tevékenységeink: pályázati tanácsadás, képzés, KKV-k
fejlesztése, helyi szervezetek támogatása,
területfejlesztés, lobbi, rendezvényszervezés, piackutatás.
www.kopernikusz.hu
Békés
Megyei Munkaügyi Központ
A Békés Megyei Munkaügyi Központ az Állami Foglalkoztatási
Szolgálat megyei szervezete, 1991 óta látja el feladatát,
melyet a központi szervezeti egység és annak nyolc
kirendeltsége hajt végre. Fő
feladata a munkaadók munkaerőigényének
kielégítése, a munkanélküliség megelőzése,
csökkentése. Ennek érdekében információkat gyűjt
és nyújt a megye munkaerő-piaci
folyamatairól, helyzetéről,
prognózisokat készt a várható változásokról, orientálja az
iskolafenntartókat a képzési struktúra meghatározásában.
Ellátja a Munkaerőpiaci
Alap pénzeszközeinek a megyében történő
működtetésével
kapcsolatos megyei szintű
feladatokat.
A munkaügyi központ látja el a térségben élő
megváltozott munkaképességű
munkanélküliek foglalkoztatási rehabilitációval kapcsolatos
feladatait , működteti
az álláskeresők
támogatását szolgáló ellátórendszert és gondoskodik a
támogatási és szolgáltatási rendszer működtetéséről,
amelynek része az álláskeresők
részére nyújtott munka-, pálya-, álláskeresési,
rehabilitációs tanácsadás is.
Nagy tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen több sikeres
innovatív - Európai Unió által támogatott - projektet
vezetett és hajtott már végre, melyek
példaértékűek
az egész országban. A HU/02/EX/415 számú projektjével
elnyerte 2004-ben a nemzeti, 2005-ben pedig az Európai
Mobilitási Nívódíjat. E projekt keretében kidolgozott
modell volt az alapja a Phare projektnek, amelynek
keretében 22 tagú konzorcium vezetésével kialakította a
www.epalya.hu címen
elérhető
Internet alapú regionális pályaválasztási hálózatot,
amely országos elterjesztésre került az Állami
Foglalkoztatási Szolgálat működtetésével.



